Szücs László

25 éve élek Kaposváron, két felnőtt gyermekem van. Lányom 10 éve az Egyesült Királyságban, a fiam Budapesten dolgozik mivel az egyetem elvégzése után egyiküknek sem adódott lehetősége Kaposváron elhelyezkedni, itthon maradni. Feleségem takarítónő, akivel szerény, de rendezett körülmények között élünk.

62 évvel ez elött itt Kaposváron láttam meg a napvilágot, de az első bizonytalan lépéseimet a Kaposmérő melletti, Baglas pusztán tettem meg. Csodálatos gyerekkorom volt! Ott Baglasban, abban az egyetlen utcában, minden gyerek, kortól, nemtől és származástól függetlenül együtt játszott, árok-lityázott, adj király katonázott, bújócskázott vagy az út porában mezítláb rúgta az akác tüskéktől lyukas gumilabdát. Ha megszomjaztunk bármelyik házhoz bemehettünk egy pohár vízért. Sokszor még házi málnaszörpöt is kaptunk bele vagy éppen egy lekváros kenyeret nyomtak a kezünkbe, azzal futottunk tovább. Ott, mindenki ismert mindenkit, tisztelték, megbecsülték és segítették egymást az emberek. Akkor az "Egy mindenkiért, mindenki egyért!" elv érvényesült. A legnagyobb bűn volt, egy másik embert becsapni, félrevezetni, megalázni, segítségnyújtást megtagadni tőle, ellehetetleníteni, kiszolgáltatottá tenni és uralkodni fölötte. Én, azt tanultam, hogy a szóban tett ígéretet a kézfogás pecsételi meg, az adott szó többet ér bármely pecsétes papírnál, a barátság, jóban-rosszban, egy életre szólt és a becsület az ember legfőbb erénye, a gyengét segíteni kell és összefogva, minden nehézség legyőzhető.

Az általános iskolát Kaposmérőben végeztem, majd a Táncsics Mihály Gimnázium Fizika tagozatán érettségiztem. Ez után, Budapesten, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola Páncélos és Gépjármű tagozatán tanultam tovább, és a sikeres államvizsga letételét követően 1984. augusztus 20.-án tiszti fogadalmat tettem. Hivatásos katonaként 1994.-ig Taszáron Századparancsnoki és gépjármű javító műhely parancsnoki beosztásokat láttam el. Bár szerettem a munkámat, de elegendő akaratot éreztem magamban ahhoz, hogy 10 év után újra iskolapadba üljek. 1994.szeptemberében, felvételt nyertem a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karára, ahol hivatásos katonaként, nappali képzésben, 10 – 12 évvel fiatalabb évfolyamtársakkal, tanulhattam. Az egyetemi évek összetartó, egymást önzetlenül segítő, baráti társasággá kovácsoltak össze bennünket.

A diploma megszerzése után 1998-ban Kaposváron, a Hadosztályparancsnokságon helyezkedtem el, ekkor költöztünk be Taszárról a városba. 2001-ben a hadosztályparancsnokságot felszámolták, a beosztásom megszűnt. Mivel a honvédség nem tudott a helyőrségen belül, a végzettségemnek és rendfokozatomnak megfelelő beosztást adni, leszereltem, és a polgári életben próbáltam szerencsét. A civil munkahely keresés hónapokig tartó és kétségekkel teli időszak volt. Végül a Vásártéri úton, az akkori Közlekedési Felügyeleten alkalmaztak, mint engedélyezési referenst. Gépjármű átalakítások és összeépítések engedélyezése volt a feladatom. A közigazgatás és az új munkakörből adódó feladatok akkor még teljesen ismeretlenek voltak számomra, de a beilleszkedést és a beletanulást a segítőkész munkahelyi kollektíva nagyban segítette.

Az Európai Unió-hoz való csatlakozás a közigazgatás és benne a Nemzeti Közlekedési Hatóság számára is új feladatokat, követelményeket hozott, amelynek igyekeztem megfelelni és a munka mellett előbb közigazgatási alapvizsgát, majd szakvizsgát is tettem.

A munkakörömből adódóan több ízben nyújtottam szakmai segítséget a Rendőrségnek, ami ráirányította a figyelmemet az igazságügyi műszaki szakértői munkára.

Hosszas utánajárást és ügyintézést követően, 2007-ben szakértői esküt tettem. Azóta igazságügyi közlekedési, gépjármű műszaki szakértőként dolgozom. Hamar kiderült, hogy a munkám legnagyobb kihívása a közlekedési balesetek elemzése, tudásom továbbfejlesztését követeli meg, ezért még 2007.-ben újra iskolapadba ültem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedés mérnöki Karán, 2010.-ben, okleveles Közlekedési szakértő szakmérnök képzettséget szereztem.

A szakértői munka „rejtvényfejtéshez” hasonlítható, amelyet személyes kihívásnak tekintek.

A munkám során a vélt vagy valós károsultak, sértettek napi szinten keresnek fel telefonon vagy személyesen és kérik ki véleményemet, fogadják tanácsaimat, gépjármű vásárlással, javítással vagy baleseteikkel kapcsolatos kérdésekben.

1998- óta vagyok kaposvári lakos, ebből 2003-óta a Donner-i városrészben, pontosabban a Nyár utca elején élek. Az elmúlt évek alatt, nem csak én lettem 20 évvel idősebb, hanem a városrész és annak lakói is. Járva az utcákat azt látom, hogy Kaposvár V. kerületében, nem épülnek új házak, a meglévők épületek állaga évek óta romlik, Donnerváros öregszik! A fiatalok elmentek, csökken a gyerekek száma, nincs óvoda, megszűnt az iskola.

A városrészt Donner János sörfőző mesternek köszönhetjük, aki 1857-ben vásárolta fel a Kapos folyótól délre eső bokros, lápos, területet, ahol lakóházat és sörfőzdét majd kocsmát húzott fel. Kocsmája hamarosan a társasági élet egyik központjává vált. Donner János 1863-ban felparcellázta az általa megvásárolt, korábban értéktelennek vélt földeket, ahol újabb házak épültek, hamarosan további utcák nyíltak és néhány év alatt megszületett a róla elnevezett városrész.

A történelmi Donner, Kaposvár ikonikus városrésze kellene, hogy legyen, de jelenleg mindenütt látszik az elhanyagoltság. Az utak, a járdák egyre rosszabb állapotban vannak. A közterületi fák, bokrok, ápolásra, fiatalításra szorulnak. A polgármester úr, 20 éve tett ígérete ellenére, a Donnerben és a város más kerületében is, még mindig vannak csatornázatlan utcák.

A kertes családiházas kialakítás miatt a Donner nagy területet foglal el a városból. A kerület Dél-i részén emelkedő dombok miatt a városrész széttagolt, keskeny utcák jellemzik, sok a zsákutca. Sajnálatos, hogy a kerület jelentős része a tömegközlekedési hálózatba nem kapcsolható be, ezért a buszjáratok útvonalától távolabb eső részekről a város közintézményeinek, orvosi rendelő, kórház megközelítése, főleg az idősebb korosztály számára, nehézkes, az idősek gyakran hozzátartozók, barátok segítségét veszik igénybe.

Annak ellenére, hogy a kerület északról közvetlenül a Belvárossal határos az itt lakók jogosan érzik azt, hogy a város peremére szorultak. A Donner segítségre szorul!

A rendkívül összetett probléma megoldása lenne, fiatal párok, családok letelepedésének segítése olcsó bérlakások kialakítása, például eladásra kínált családi házak felvásárlásával, felújításával és korszerűsítésével. A letelepedéshez a fiatalok számára vonzó munkahelyek és versenyképes bérek is kellenek. A létbiztonság megteremtése a gyermekvállalás alapja!

Megoldást kell találni a tömegközlekedés hatékonyabb igénybevételére, amely a reggeli és a délutáni csúcsforgalom csökkentését is szolgálná. Az Észak-Déli irányban a városon keresztül haladó tehergépjármű forgalom csökkentése érdekében szükséges lenne a déli elkerülő út megépítése is.

Még sokáig lehetne sorolni az egész várost, a lakosságot érintő problémákat, de a megoldáshoz mindenek elött tettekre, a tetteket végrehajtó emberekre van szükség!